Itt jött a kérdés, melyiket válasszam. Minden fö szinböl egyet (ami már van nekem), vagy már a kevert színnekkel fogok majd festeni? Már megszoktam, hogy magam érzek rá a színek kikeverésre. Milyen érzés lehet már a kész színt a tubusból a palettára, vagy egyenesen a vászonra rákenni? Kiválasztottam egy féle lilát, a rikító sárgát, a pinket, a zöldet, türkisz-kéket, hiszen az alapszíneim már a készletenben adottak voltak.
 
     Már viszketett a kezem otthon, amikor kipakoltam a táskámból. Mint általában, a próbára várni kellett. Amikor eljött az idö végre, a festésre már elökészitett vásznaimat nézve, hirtelen más ötletem támadt. Volt nekem egy keményebb kartonpapírom egy Winsor & Newton csomagolásból. (Tipikus választás!) Ez az! Errre fogom kipróbálni a színeket!

(Miközben elökészítettem mindent a festéshez, drága férjem megszólalt, garázsvásárt kellene már tartnunk. Ok, mondom, gyorsan kipakolunk, de hátul a veranda alatt hagyjunk egy kis helyet.)

Mire minden a helyére került, végre a kezembe vehettem az újonnan beszerzett akril tubusokat. Spontán jöttek a mozdulatok, talán még bennem volt az a portré, amin dolgoztam elötte, de ez nem volt tudatos. A fejemben beágyazódott karakter vezette a gondolataimat, majd a kezemet. A festék, ahogy elképzeltem, lágyan simult a kartonra, hamar száradt, lehetett gyorsan dolgozni. Közben jöttek az édeklödök a helyi kis vásárunkba ... meg kellett állnom. Mire eladtam mindent, újra ránéztem a képre. A színek nem tudatosan jöttek, hanem spontán, az énekesnö temperamentumával, izgalmas jellemével, kiváló kitartásával és zsenialitásával. 

A garázs tere üres lett, a színeim közben a helyére kerültek.

Egy kis szusszanás után befejeztem a festményt az apró kis díszítésekkel, amelyek a dallamok változatosságára utalnak.

Itt nézheted meg nagy felbontásban a végeredményt.

Masche